Tudtátok, hogy a nyuszik épp olyan társas állatok, mint a tengerimalacok, a csincsillák vagy éppen az egerek?

Bár sok nyúlgazdi nem szívesen hallja ezt, de bizony az igazság az, hogy akármennyit is foglalkozunk tapsifülesünkkel mi, emberek, a nyulak csak nyulakkal tudnak igazán boldogan élni.

A nyulak házikedvencként való tartása világszerte viszonylag új keletű. Bár háziasításuk már az ókorban elkezdődött, de a hobbitartásuk csak az elmúlt évtizedekben vált népszerűvé. Ennek okán azt már nagyjából tudjuk, mire van szüksége egy vágónyúlnak, hogy minél több és jobb minőségű húst adjon, de azt, hogy mi számukra a legidálisabb tartási körülmény, mire van szükségük a hosszú és boldog élethez, még ma is viták és kutatások övezik, nap mint nap tudunk meg új információkat, felfedezéseket velük kapcsolatban.

Vissza a vadonba!

Habár a háziasított nyulak sok mindenben eltérnek vadonélő társaiktól, a legalapvetőbb dolgokban megegyeznek, így hobbi célú tartásuk esetében is a természetes életmódjuk a kiindulópont. Házinyulaink az üregi nyulak leszármazottai, kik a vadonban hatalmas csapatokban, közösséget alkotva élnek. A kolónián belül kisebb-nagyobb családokat alakítnak ki, melyek egy bak nyúlból és több nőstényből állnak. A családokon és a kolónián belül egyaránt jellemző a szigorú hierarchikus rend, mindenkinek megvan a maga szerepe és helye a rangsorban. A közösség tagjai mindig szemmel tartják, védelmezik egymást, segítenek egymásnak elmenekülni, elbújni a ragadozók elől, együtt védik meg otthonukat a betolakodóktól. S ha épp nincs veszély, együtt legelésznek, együtt fedezik fel a terepet, együtt nevelgetik az utódokat, együtt sziesztáznak és alszanak. Mindez változatlan, pontosan ugyanígy működik házinyulaink esetében is, amennyiben megteremtjük rá a lehetőséget számukra. Természetes körülmények között egy nyúl soha egy percet sem tölt el teljesen egyedül, magányosan. A nap 24 órájában, egész élete során körülveszik fajtársaik. Mind a vadon élő, mind a háziasított nyulaink rendkívül szociális lények. Akár csak mi, úgy ők is igénylik fajtársaik közelségét, összebújnak, ápolják egymást, játszanak, kölcsönös megnyugvást, melegséget, biztonságot nyújtanak egymásnak.

Milyen eredményekről számoltak be a fajtárs nélküli nyúltartást kutató tanulmányok?

  • Aktivitás hiánya
    Az egyedül tartott nyulak jelentősen kevesebbet mozognak, mint a fajtárssal élők. A fajtárs sokszor boldog ugrándozásra, játékos vagy olykor épp egy kis civakodás okozta kergetőzésre készteti őket, ami hozzájárul a testi és mentális egészség megőrzéséhez, az unalom elűzéséhez, a kiegyensúlyozottsághoz, illetve csökkenti a stresszt.
  • Túlsúly
    Az egyedül tartott nyulak gyakran esznek pusztán unalomból. Ez és a kevesebb mozgás együttesen számos esetben túlsúlyhoz vezet, ami megannyi egészségügyi kockázatot von maga után: ízületi,- szív- és keringési problémák, cukorbetegség, vitaminhiány alakulhat ki, valamint a belső szervek könnyen elzsírosodhatnak - az ún. zsírmáj az egyik leggyakoribb okozója a nyuszik hirtelen halálának.
  • Viselkedési problémák
    Az egyedül tartott nyulak esetében az egyes viselkedési problémákat mutató egyedek száma több, mint duplája a fajtárssal tartottakénál. Ilyen viselkedési probléma például a ketrecrágás vagy az őrült kaparászás. Ezek nem csak idegesítőek, de károsak is az állat számára, hiszen például a rács rágása erősen roncsolja a fogakat is.
  • Pszichés megbetegedések
    Az egyedül tartott nyulak esetében rendkívül gyakoriak az egyes mentális problémák, mint a depresszió vagy az agresszió.
  • Bőr- és szembetegségek
    Az egyedül tartott nyulaknál a bőr- és szembetegségek száma is magasabb, ugyanis normál esetben, azaz társas tartásnál, a nyulak naponta akár több órát is eltöltenek fajtársuk tisztogatásával, ápolásával. S bár egy nyuszi alapvetően tiszta állat, és egymaga is sokat mosakszik, a fajtárs elér olyan testrészeket, melyeket egyedül nehezen tudna. Mindemellett a magányos inaktivitásból, hosszas ácsorgásból származó gyakori problémák, mint például a talpfekély, kialakulása is nagyban csökken fajtárs esetén.
  • Emésztési problémák
    Az egyedül tartott nyulak esetében az emésztési problémák, székrekedés vagy épp hasmenés, illetve a bélleállás is gyakoribb, ami megint csak az inaktivitásra, stresszre, unalom okozta táplálkozási problémákra vezethető vissza.
  • A kültéri tartás életveszélyes
    A kint tartott nyuszik egyedül nagy veszélyben vannak, különösen télen, hiszen a nyulak a telet összebújva, egymást testhővel melegítve töltik. Egy magányos nyúl könnyedén megbetegszik a hidegben, akár meg is fagyhat. A fajtárs általi nagyobb aktivitás, mozgás csakugyan létfontosságú a zord időkben. Mindemellett a kinti élettel járó sok stresszhatás (viharok, ragadozók közelsége stb.) is sokkal könnyebben átvészelhető egy megnyugvást, biztonságot nyújtó fajtárs mellett.

Összességében tehát látható, hogy az egyedüli tartás mennyivel több mentális és fizikális egészségügyi kockázatot jelent.

Gondolkozzunk és számoljunk!

Az egyedül tartott nyulak gazdái a legtöbb esetben azzal érvelnek, hogy ők elegendő időt tudnak tölteni kedvencükkel, sokat foglalkoznak vele, így nyuszijuk nem magányos.

Egy nap 24 órából áll. A legtöbb gazdi mindössze 1-3 órát tud intenzíven foglalkozni kisállatával, de most vegyünk egy kiemelkedően jó esetét, és tegyük fel, hogy naponta 5 órát töltünk el nyuszinkkal, simogatjuk, szeretgetjük, gondozzuk, játszunk vele. Így marad a napból 19 óra, amit magányosan tölt el. 133 magányos óra egy héten, 570 magányos óra egy hónapban, 6.935 magányos óra egy évben, 62.415 magányos óra egy nyúléletben. Egy telejsértékű nyúlélet 78.840 társasan eltöltött órát jelentene. Ehelyett mi - jó esetben - 62.415 magányos órát és csupán 16.425 társas órát adunk meg neki.

Nem beszélve arról, hogy az a talán 16.425 óra sem minősülhet teljesértékűnek. Valójában ha napi 24 órát töltenénk nyuszinkkal, az sem lenne számára teljes mértékben kielégítő, hiszen mi nem tudjuk megadni neki mindazt, amit egy fajtárs. Egész egyszerűen mi nem vagyunk nyulak. Egy nyúlnak nyúl a társa, ahogy az embernek ember a társa. Boldogok lennénk, ha napi 24 órában nyulak vennének körbe bennünket egy életen át, de emberek soha, nem hallhatnánk emberi szavakat, nem teremthetnénk emberi kontaktust? Nem? Miért nem? Hiszen szociális lények lévén társaságban tölthetjük egész életünket, ráadásul igen kellemes, szerető társaságban. Ugye? A nyulak ugyanezt érzik: hiába szeretjük és töltjük vele a napot, velünk nem tudnak megfelelően kommunikálni és igazi nyúlként viselkedni. Ugyanezen okokból egy kutya, macska, tengerimalac vagy bármilyen másik állatfaj sem lehet teljesértékű társa, amellett hogy a más állatfajjal való együtt tartás sok veszélyt is rejt magában.

Néhány egyszerű kérdéssel eldönthető, milyen szinten vagyunk valós társak nyulaink számára:

  • A nyuladdal töltesz évi 365 napon 24 órát?
  • Naponta tisztogatod a fülét, szemét, bundáját?
  •  Együtt ugrándozol vele minden nap, és fedezitek fel együtt újra és újra környezetetek újdonságait?
  • Mellette fekszel összebújva naponta 6-8 órát, mellyel testi kontaktus igényét kielégítheted?
  • Tudsz nyúlul, küldesz szagüzeneteket, kommunikálsz vele naphosszat kölcsönösen megértve egymást?
  • Folyamatosan figyelsz rá, míg alszik, és dobogással jelzed az esetleges veszélyt, hogy ezek tudatában teljesen ellazulva mélyalvásban pihenhessen?
  • Együtt örülsz vele a finom falatoknak és vitatkozol vele az utolsó pitypanglevélen?

Ha nem tudsz minden kérdésre igennel felelni, akkor sajnos nem tudod kielégíteni nyulad szociális igényeit olyan szinten, ahogy arra szüksége lenne és ahogyan megérdemelné.

Értsük meg a nyulak nyelvét!

Sajnos néhány gazdi megrögzötten gondolja, hogy ő bizony mindenkinél jobban ismeri a saját nyusziját, ezért biztosan tudja, és csakis ő tudhatja biztosan, hogy az ő nyula boldog egyedül. Senki nem állíthat mást.

Honnan tudja? Nyúlnyelven sajnos nem beszélünk, amennyit pedig a kommunikációjukból látunk, sokszor félrevezető.

Laikusként az ember általában így gondolkozik:

  • Nyalogat?
    Boldog!
  • Odajön hozzánk, ahogy meglát minket?
    Boldog!
  • Cikázik, ugrál ide-oda, föl-alá, száguldozik, mint egy rakéta?
    Boldog!
  • Habzsolja a finom falatokat?
    Boldog!
  • Ellazulva, kiterülve fekszik körülöttünk?
    Boldog!

Nos, mindez nem feltétlen azt jelenti, hogy boldog, csupán azt, hogy nyúl. Mindez teljesen normális nyúlviselkedés, boldog és boldogtalan nyulaknál egyaránt megfigyelhető. Valójában a kérdésekre a válasz vaalhogy így hangzik: 

  • Nyalogat?
    Persze, hiszen hozzátartozik a szociális igényeihez. Nyilvánvaló, hogy akitől fél, aki idegen számára, nem fogja nyalogatni, de ettől még ha valakit nyalogat, nem feltétlen azt jelenti, hogy boldog. Azt jelenti, hogy az adott illetőt megszokta és elfogadja, s mivel fajtársa nincs, értelemszerűen csak az ember marad, akit nyalogathat. Nem mellesleg a legtöbb esetben viszonzást vár.
  • Odajön hozzánk, ahogy meglát minket?
    Persze, sokszor előfordul, hiszen ha megszokott és elfogadott bennünket, nem fél már tőlünk, társaságot keres. Nincs más, akihez odaszaladhatna. Magányosan töltött órák után pedig jól jön a társaság, bármilyen társaság, ami nem ijeszti meg. Nem mellesleg a nyuszi a gazdit sok esetben összeköti valami pozitív dologgal (pl. eledel) és annak reményében keresi fel.
  • Cikázik, ugrál ide-oda, föl-alá, száguldozik, mint egy rakéta?
    Persze, különösen akkor, ha zárt helyről lett kiengedve, és végre szabadnak érzi magát. A nyuszik mozgásigénye hatalmas, valahol, valamikor le kell vezetni. Ilyenkor általában úgy szaladnak, ugrálnak néhány kört, mintha puskából lőtték volna ki őket.
  • Habzsolja a finom falatokat?
    Persze, hiszen finom. Ő meg éhes. S ha nem éhes, akkor is enne ösztönszerűen szinte mindig, főleg, ha a kedvenceit kínáljuk.
  • Ellazulva, kiterülve fekszik körülöttünk?
    Persze, hiszen ha megszokta már a helyét, környezetét, az őt körülvevő embereket, tudja, hogy többé-kevésbé biztonságban van. Ülni, állni, gubbasztani, talpon lenni egész nap fárasztó és kényelmetlen, néha muszáj elterülni. Aludni is kell. Azonban a legtöbb egyedüli nyuszi éberen alszik, sok esetben nyitott szemmel.

Nem mindegy, kit választunk társául!

A második leggyakoribb ok, amiért sokan egyedül tartják a nyulakat, talán a félelem attól, hogy a nyuszik majd nem jönnek ki egymással. Sok esetben a gazdi akár már egy próbát is tett az összeszoktatással, és igen gyakran halljuk azt is, hogy az ő nyula bizony nem tűr meg másik nyulat maga mellett.

Az igazság az, hogy valóban nem minden nyúl tűr meg maga mellett csak úgy egy akármilyen másik nyulat, és az összeszoktatás sem egyszerű sok esetben. De! Van az a mondás a zsákról és foltjáról - a nyulaknál sincs ez másképp. Minden nyúlnak meg kell keresni az igazi nyúltársát, mert bizony mindegyiknek van, és megéri a fáradozást. Ahogy mi emberek is az igazit keressük. Létezik első látásra szerelem, van, akinek az első kapcsolata élete végéig sikeres, van, akinek csak a második, harmadik, negyedik, de akad közöttünk, aki sok-sok embert ismert meg közelebbről, mire meglelte a lelkitársát. S van, aki egy emberben lelte meg a boldogságot, van, aki többen - hisz a világnak nem minden táján a monogámia csak az elfogadott. Szóval nyúléknál is hasonló a helyzet, de azért hogy kicsit megnyugtassunk mindenkit, náluk jelentősen egyszerűbbek a kapcsolatok és érzelmi szálak, mint nálunk. A legtöbb esetben már az első partnerrel életre szóló párt alkothatnak, ha megfelelően választunk és megfelelően járunk el az összeszoktatással - ez azonban egy másik igen hosszú téma, amit egy későbbi, különálló cikkben fejtenénk ki.

Röviden, ami elengedhetetlen a jól működő nyúlkapcsolathoz: ismerjük meg alaposan az állatot, az életvitelét, a fajtársaikkal való kapcsolatukat, az uralkodó rendet, a rangosrkialakítás menetét, legyünk türelmesek, illetve válasszunk hozzáillő partnert mind személyiségben, mind nemek tekintetében. Ha bizonytalanok vagyunk, kérjünk segítséget olyasvalakitől, akinek már sok összeszoktatásban volt része. Lehetőleg olyan helyről válasszunk társat, ahol teljes összeférhetetlenség esetén visszavárják.

Miért is alakult ki az, hogy hazánkban oly sokan egyedül tartják a nyulakat?

Legfőbb oka az emberi kényelem.

Szociális igényeket tekintve nem igen van különbség a nyulak és más társas kisemlősfajok (egér, degu, csincsilla, tengerimalac stb.) között, mik hazánkban is köztudottan, elfogadottan, széles körben csakis fajtárssal tartandó állatok. A különbség, ami miatt a nyulakat mégis kiragadtuk közülük és sokan egyedül tartják, az a mérete. A nyúl nagyobb termetű állat. Míg két kisegér bőven elfér egyharmad négyzetméteren, és élete nagy részét ott is tölti, két nyúlnak már több négyzetméterre, legalább egy fél szobára van szüksége lakásunkból, s még innen is szabadon kell engedni őket sok-sok órára. Értelemszerűen minél több nyuszink van, annál nagyobb a helyigényük is, nem beszélve a nagyobb mennyiségű élelemről és más költségekről, valamint a gondozásukkal töltött időről és energiáról.

Valójában az ember önző, ezért ítélünk oly sok nyuszit magányra. Természetesen kinek nem inge, ne vegye magára, rengeteg a csodálatos gazdi, az állatokat tisztelő, önzetlen ember, de úgy tűnik, nem elég. Aki nem tud megfelelően, az állat igényeit szem előtt tartva, gondoskodni róla, ne vegye magához, válasszon olyan kiskedvencet, akinek igazán boldog életet tud teremteni.

Alapvetően egyébként nem sokkal nagyobb feladat két vagy három nyuszit tartani, mint egyet. Úgy gondoljuk, ahol egy nyuszi elfér, ott kettő is.

Néhány országban - például Svájcban és Ausztriában - törvény tiltja a nyulak egyedül tartását. A legtöbb ország jogszabályai azonban sajnos ezt így konkrétan nem mondják ki, viszont szinte minden ország törvénykönyvében megtalálható, hogy az adott faj igényeinek megfelelően köteles az ember tartani az állatot, mely szociális fajok esetében - s a nyulak egyértelműen azok - magába foglalja a fajtárs biztosítását is.

Kérjük, gondolkodjon el a fentieken mindenki, ki nyusziját egyedül tartja!